- Vizi Noémi
- Fotó: Felszeghy Áron
- Olvasási idő: 2 perc
Benczúrfalva leghíresebb kúriájának története
A híres festőművész, az első festészeti mesteriskola igazgatója és tanára, Benczúr Gyula egykori nyaralóként használt villáját mutatjuk be ebben a cikkben. Az elmúlt 80 évben működött a család által üzemeltetett panzióként, majd az államosítást követően művészlakként, kultúrházként. A megmenthetőség utolsó pillanatában került új kezekbe, ennek köszönhetően ma múzeumként ismét látogatható.
A Wattay család a 18. században építette a dolányi kúriát, majd átkerült Szontágh tulajdonba, majd Ivánkáékhoz, végül 1890 körül Pejácsevich Mikó grófhoz. Az egyszintes, U alaprajzot követő kúria belül boltozott volt, és ráfért a felújítás. Mikszáth Kálmán Nógrád megyei gyökerekkel rendelkezett, jól ismerte a környező településeket. Az író jó barátságot ápolt Benczúr Gyulával, aki alkotásra alkalmas helyet keresett vidéken. Mikszáth először Horpácsot javasolta, de az üzlet nem köttetett meg1, így került a festő végül Dolányra 1910-ben. A nyaralóként használt ingatlan ma közigazgatásilag Szécsényhez tartozik. Benczúrék a kúriát szépen felújították, igazi otthonná varázsolták, megtöltötték reneszánsz, rokokó bútorokkal, műkincsekkel és keleti szőnyegekkel2, melyeket utazásaik során gyűjtöttek össze.
A természetközeliség, az elvonulás lehetősége különösen fontos volt a festő számára, ezért is volt ideális ez a birtok. A kúria körül 3 hektáros park terül el, amely angolpark kialakítású3. Igen jelentős a diverzitás, számtalan növényfaj otthona, például a mezei juhar, zöld juhar, vadgesztenye, gyertyán, keskenylevelű ezüstfa, magas kőris, fekete dió, juharlevelű platán, kocsányos tölgy, selyemfenyő, lucfenyő, virginiai boróka, oregoni hamisciprus, japánakác, széleslevelű fagyal. Az itt élő állatvilág is példaértékű, hiszen biztonságban érzik magukat a szarvasbogarak, a nagy hőscincérek, a rezes futrinkák, a nappali pávaszemek, a fürge gyíkok, a széncinegék, a feketerigók, a seregélyek, az erdei pintyek, a tengelicek és a vörösbegyek, macskabaglyok, és a nagy fakopáncsok is. A jó megfigyelők láthatják, mikor a keleti sünök, a közönséges mókusok és a korai denevérek is előmerészkednek.
Ki Benczúr Gyula, és miért nevezték át Dolányt Benczúrfalvára?
1844-ben született Nyíregyházán, édesapja azt szerette volna, ha mérnök válik belőle4, de őt inkább a festészet vonzotta. Szerény, szorgalmas, visszahúzódó személy volt, aki nem érezte jól magát a nyilvánosság reflektorfényében5. 1873-ban házasodott össze Karolina Max-al, akivel 4 közös gyermekük született: Elza (iparművész) Olga (képző- és iparművész) Ida (festőművész) Gyula (orvos). A feleség 38 éves korában elhunyt, majd néhány évvel később Benczúr újra nősült és haláláig együtt élt Ürmössy Boldizsár Piroskával – aki a Budapesti Állami Tanítóképezdében tanított6.
A festőművész a legnevesebb müncheni képzőművészeti akadémián képződött, majd tanított is ott. Ő tekinthető a magyar akadémikus történeti festészet egyik legelismertebb egyéniségének. 1883-ban Trefort Ágoston hívta haza Münchenből, hogy az I. számú Festészeti Mesteriskola igazgató tanára legyen7. 1919-ig be is töltötte ezt a pozíciót.
1912-ben Benczúr otthonától nem messze műtermet alakított ki egy korábbi magtárból. Megmagasította, ablakokkal látta el annak érdekében, hogy minél több természetes fény jusson be a terekbe8. Fontos volt számára az anyagismeret, az általa megfestett selymek, brokátok, damasztok élethű ábrázolásához 300 darabos textilgyűjteményt hozott létre a 16-19. századi ruhákból és anyagokból9.
Portréi tették igazán híressé, életműve során megfestette Andrássy Gyula grófot, Erzsébet királynét, Tisza Kálmánt, Tisza Istvánt, Mikszáth Kálmánt. 1920-ban a kúria kertjében született meg az életműve egyetlen impresszió jegyeit magán hordozó tájképe10. Ugyanebben az évben a kúria falai között veszítette életét. Halála után, felesége, Ürmössy Boldizsár Piroska ápolta a művész emlékét. Hathatós közbenjárására 1927-ben Dolányt átnevezték Benczúrfalvának, 3 évvel később pedig a temetőben mauzóleumot állítottak fel.
Benczúr lányai 1930 és 1940 között szálláshelyet üzemeltettek az egykori otthonukban 1940-ig11. Külön szolgáltatásként a vendégekért kocsi ment a vasútállomásra – mely akkoriban extra szolgáltatásnak számított. Az üzlet nem volt igazán sikeres, valamint a II. Világháború miatt nem érezték magukat biztonságban, így 1944 november 15.-én elhagyták a kúriát, és Budapestre költöztek. Néhány festményt és személyes tárgyat kivéve mindent hátrahagytak. 1 évvel később, mikor visszatértek, teljesen kifosztották az ingatlant. A különleges bútorokat, könyveket mindent elloptak. Éppen felocsúdtak volna a helyzetből, mire ismét trauma érte őket. Az országban jellemző államosítási hullám a Benczúr családot is elérte, elvesztették egykori nyaralójukat. A valójában gazdátlan épület elkezdett hanyatlani. Míg első időben mozit működtettek benne, és művészotthonként ifj. Szabó István számára biztosított lakhatást, később kultúrházzá vált, TSZ irodává, iskolává, mozgalmi házzá, raktárrá és orvosi rendelővé. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság 2007-ben értékesítette, majd bekerült a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.-hez, 2021-ben pedig megkezdődött felújítása. A 2023. decemberben átadott múzeumban 18 eredeti Benczúr Gyula festmény látható, személyes relikviái és a textilgyűjteményének néhány darabja.
Ha Nógrád megyében járnak, látogassanak el a Benczúr-kúriába és sétáljanak gyönyörű parkjában!
1 https://nkvp.hu/erdekessegek/benczur-gyula-kuriaja/
2 https://nkvp.hu/helyszinek/benczur-kuria/
3 https://www.bnpi.hu/hu/reszletek/benczurfalvi-kastelypark
4 https://nkvp.hu/erdekessegek/benczur-gyula-kuriaja/
5 https://travellina.hu/benczur-kuria-benczurfalva/
6 https://travellina.hu/benczur-kuria-benczurfalva/
7 https://kronika.hu/cikk/a-kepiro-kuriaja-az-ujjaszuletett-benczur-kastelyban-jartunk/
8 https://nkvp.hu/helyszinek/benczur-kuria/
9 https://kronika.hu/cikk/a-kepiro-kuriaja-az-ujjaszuletett-benczur-kastelyban-jartunk/
10 https://kronika.hu/cikk/a-kepiro-kuriaja-az-ujjaszuletett-benczur-kastelyban-jartunk/








