- Vizi Noémi
- Fotó: Csorba Dániel
- Olvasási idő: 3 perc
Lauber villa – Pihenés csendes és elegáns környezetben Pécsett
A Lauber név leginkább építész körökben ismert, pedig kimagasló érdemek kötődnek a családhoz, akár a cserép- és téglagyártás, akár a sportok, akár az építészét területén. Ebben a cikkben a Lauber-családot mutatjuk be, és az ő nevükkel fémjelzett pécsi villát.
A Lauber-család Pécsett igen meghatározó szerepet töltött be, Lauber Rezső a Pécsi Egyesült Külvárosi Takarékpénztár egyik tulajdonosa volt, mellette pedig cserép- és téglagyártással is foglalkozott1. Ez a két jól menő üzlet tette lehetővé, hogy családjának magas életszínvonalat biztosítson. Feleségével, Beck Franciskával hét gyermekük született. Három fiúk is az építőiparban helyezkedett el, Lajos bádogosmester lett, Viktor pedig a téglagyártásba tanult bele, így édesapjuk halála után ő vezette a céget, illetve versenyszerűen sportolt több számban is, például súlyt lökött, korcsolyázott, lovagolt és kerekezett is. A harmadik testvér, Dezső élsportolóvá vált, kerékpározásban szerzett igazán kimagasló eredményeket, például Magyar Bajnok lett, de számos más sportban is megcsillogtatta tehetségét. Egy edzés közbeni baleset törte ketté karrierjét, ezt követen sportszervezőként, az olimpiai sportvezetésben volt aktív, de golfozott, mellette futballistaként, futballbíróként illetve teniszező olimpikonként is találkozhatunk a nevével. A szakmai sikerei nem csupán a sportpályához köthetőek, hanem építész is volt, akit egész Magyarországon elismertek. Munkásságából csak egy elemet kielve, 1924-ben Hajós Alfréddal közösen tervetek egy stadiont, ezzel indultak az olimpiai játékok szellemi versenyében. Ezüst érmet kaptak, az aranyat nem osztották ki. Teljesítménye előtti tisztelet jeléül Lauber Dezső nevét viseli a pécsi Sportcsarnok.
Negyedik testvérük, Rezső ügyvédként dolgozott, az ő fia Lauber László Jenő építészeti munkássága alapján szerzett hírnevet, elsősorban az építész közösségek berkein belül. 1926-ban végzett építészmérnökként, már akkor is a korosztályában a legjobbak között tartották számon. A Műegyetemen oktatott tanársegédként, az első igazán jelentős megvalósult munkája, az Excelsior service állomás volt, Budapesten, a Fehérvári út 71-ben. Ezt követte a Marczibányi tér 9-be álmodott bérvillája. Közös építészirodát nyitottak Nyiri Istvánnal, számos villa, bérház, irodaház tervezése fűződik a nevükhöz2. A II. Világháborúban az irodájuk bombatalálatot kapott, illetve az államosítások idején be kellett lépniük állami tervezőirodákba3, ami azért megnehezítette a szabad építészeti alkotás folyamatát.
A Lauber név az elmúlt bő 100 évben egyet jelentett a kitartással, a magas szakmai teljesítménnyel, az építőiparban-, az építészetben-, és sportban való maradandót alkotással. A következőben bemutatjuk a Pécsett található Lauber-villát.
A belvárostól 10 perces autóútra található villa igazán magával ragadó már az első pillanatban is. A mediterrán jegyeket is magán hordozó két szintes villa pincével, és egy toronnyal is rendelkezik. Fantasztikus kilátás tárul a Mecsekre, és Pécs ikonikus jelképére, a TV toronyra. Az épület 2021-ben, többéves átépítési munkálatok után, 5 szobával várja a pihenni vágyó vendégeket. Bent letisztult elegancia, kint pezsgő madárcsicsergés keríti hatalmába az ide érkezőket. A kertben található egy medence, napozóágyak, illetve egy kis terasz, amely ideális baráti beszélgetések színteréhez, de akár csendes relaxációhoz is. A pincében pedig a vendégek élvezhetik a kellemes hűs levegőt egy-egy pohár bor és a barátaik társaságában.
Ha Pécsen járnak, és idejük engedi, látogassák meg a Zsolnay-kulturális negyedet, a Széchenyi teret, a templomokat, illetve hódoljanak a borturizmusnak, és vegyenek részt egy villányi bortúrán.