A bólyi Batthyány-Montenuovo-kastély

Bólyban járunk, a Pécstől 30 km-re, a borturizmusáról is híres Villánytól pedig 15 km-re. A település 1997-ben kapta meg a városi rangot, azonban az első leletek időszámításunk előtt 3000 körülre tehetőek, a neolit időszakára (késő kőkor)1. A térség híres a borszőlő ültetvényekről, így, ha borturizmus céljából látogatnak el Dél-Dunántúlra, érdemes megállni Bólyon is. A település nagyon barátságos, fás, ligetes elrendezésű. Kialakítása a Batthyány és a Montenuovo házaspár idejére tehető, az 1920-as évekre.

A birtokon a 18. században egy vadászkastély állt, mai állapotát az 1805 és 1807 közötti építkezés során nyerte el. A klasszicista stílusú épület mindig is Bóly igazi éke volt, melyhez 11 hektáros erdő is tartozik. Ha a tulajdonosait kezdjük el felkutatni, akkor a bécsi udvarig kell utaznunk, időben pedig az 1790-es évekig. Ekkor született Mária-Lujza főhercegnő, II. Ferenc és Mária Terézia első szülött gyermeke. Apja Mária Lujzát 19 éves korában I. Napóleonhoz adta feleségül, aki nem sokkal korábban elvált feleségétől, Jozefinától azzal a szándékkal, hogy házasság útján szerez újabb területeket Franciaországnak. A házasságból 1 évvel később, 1811-ben megszületett első gyermekük, II. Napóleon2. A megtervezett házasság ellenére igazi szerelem volt az övéké, bár a háború és a politika közbeszólt, ellehetetlenítette boldogságukat. Az ifjú feleség 1812-től egyedül irányította Franciaországot egészen 1815-ig, amikor I. Napóleont deportálták, ezt követően fiával ismét Bécsbe költözött. Apja közbenjárásával újra férjhez ment, Adam Albert von Neipperg tábornokhoz, akivel 2 közös gyermekük született, Albertina és Vilmos. A tábornok 1829-ben bekövetkezett halála után harmadjára is férjhez ment. A francia kastélyból gyönyörű empire stílusú bútorokat is magával hozott, amelyek később a bólyi birtok berendezéseként tündököltek.

Neipperg Vilmos nevéhez számos katonai siker fűződik, 17 évesen csatlakozott az osztrák császári sereghez, 29 évesen, 1850-ben pedig megnősült, Batthyány-Strattmann Iván gróf és Esterházy Mária grófnő lányát, Júliát vette feleségül3. Bólyra, a Batthyány-kastélyba költöztek. Az ő itt létük idején alakult ki a település ma is látható arculata, a széles utcák, a ligetek, illetve a kastély ősfás parkja. 1864-ben Ferenc József császár hercegi rangot adományozott nekik, és megengedte, hogy a Neipperg nevet Montenuovo-ra változtassák. Három gyermekük született, Albertina, Marie és Alfréd. Alférd vont Montenuovo-nak és feleségének, Franziska von Kinskynek négy gyermeke született, az egyetlen fiút az édesapja után Albernek keresztelték. Azonban számára nagyon fontos volt a magyar identitás, ezért nevét is megváltoztatta Nándorra. Az I. világháborúban végig harcolt, mikor hazatért, itt élt családjával ebben a bólyi kastélyban. Az empire bútorok mellé az évtizedek alatt fegyver-, és trófeagyűjtemény is került, hűen a hercegi életmódhoz.

Nándornak szívügye volt a gazdálkodás, híres volt a tehenészete, de folyamatosan fejlesztette a birtokot a lehető legkorszerűbb eszközökkel. Gőzekét, kévekötő gépet vásárolt, gőzgépes szivattyú biztosította a friss ivóvizet a kútból, víztornyokat is építtetett, amely a majorság- és a kastély lakóit is ellátta vízzel4. Igazi hazafi volt, nem szavazta meg a zsidótörvényeket, továbbá a háborúból való kilépésről levelet írt Horthy Miklósnak. A kiállását igen komoly megtorlás követte, a nyilasok letartóztatták, majd koncentrációs táborba hurcolták5. A Vörös Hadsereg minden mozdíthatót elvitt, az államosítási hullámban a birtokait is elvették. 1951-ben koncepciós per áldozatává vált, életfogytiglani börtönre ítélték, de a fogság másnapján meghalt6. Vélhetően az ÁVÓ-sok túlkapásának áldozata lett.

A Batthyány – Montenuovo-kastély állami fenntartásba került, jelenleg is sérült emberek bentlakásos intézményeként működik. Nem látogatható, azonban csodás parkjába be lehet menni sétálni és szabadidőt tölteni.

Amennyiben rendelkezel olyan kastéllyal, kúriával, villával, amit szeretnél bemutatni magazinunkban, vagy érdekelnek a weboldalon található ingatlanok, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot a hello@dandan.hu email címen.