Egységben a természettel – a debreceni Két Tölgy vendégház

Erdőillat, zöld levelek, fatörzs, ágak. Madárcsicsergés, a levelek hangja a talp alatt, a moha puha tapintása, csend. Az erdő minden érzékszervünkre egyszerre hat, elkezdünk visszatalálni a természethez, elkezdünk lelassulni. Az ember természetes közege az erdő, mező volt, amelyet az urbanizáció hatására felváltott a város, a zaj, a por, szmog, rohanás, a tömeg. Ha az erdőben sétálunk, kicsit visszatalálunk a múlthoz, elfelejtjük a hétköznapok problémáit, közelebb kerülünk önmagunkhoz. Ma már csak néhány órára, túrázni térünk vissza az erdőbe, pedig sokkal magasabb életminőség is elérhető, ha szemlélődünk az erdőben. Ez az erdőfürdő, amely japán gyökerekkel rendelkezik, (japánul shinrin-yoku) vezetett relaxációs szemlélődés. A test, a lélek és a természet harmóniáját igyekszik megteremteni, amelynek igazolható fiziológiás hatásai is vannak. Például az erdőben eltöltött idő segít csökkenteni a stresszt és a szorongást, csökkenti a vérnyomást, segít koncentrálni és megélni a tudatos jelenlétet, illetve javul a szervezet ellenállóképessége a fertőzésekkel szemben. Az erdőfürdő nem túrázás, itt nem a távolság a lényeg, hanem az, hogy minél több részletet észrevegyünk az erdő egy viszonylag kis, városi zajtól távoli részén.

Erdőfürdőzéshez, vagy kiránduláshoz, csillag túrázáshoz, pihenéshez, relaxációhoz kiválóan alkalmas a Két Tölgy Vendégház. Debrecentől 15 km-re helyezkedik el, a Halápi erdőben, az Alföldi Kéktúra mentén. Kelet-Magyarország első erdőfürdője található itt, amely egyben erdőterápiás központ is. Számos természethez visszataláló rendezvényt, túrát workshopot tartanak, amely közösségkovácsoló hatású is. Ez egyfajta megoldást is jelenthet az elmagányosodás ellen, kiegészülve az erdő szervezetre gyakorolt pozitív hatásaival.

1923-ban, eredetileg tanyasi iskolának épült, Klebelsberg Kunó oktatási reformjának eredményeként. Így biztosították, az 5-6 kilométer sugarú körben, a tanyákon élő gyermekek iskoláztatását. Az általános iskolai tanítók az épületben laktak, privát lakrész volt kialakítva számukra. Az a helység, ahol ma a nappalit és az étkezőt találjuk, régen tanterem volt. Az 1970-es években funkciót váltott, a megyei önkormányzat vette át az üzemeltetését, pihenőházat alakítottak ki itt. A jelenlegi tulajdonos 1996-ban vásárolta meg, igazi szerelemprojektet jelentett számára. Mivel az erdőben található, rejtve a kíváncsi szemek elől, így aki elvonulásra vágyik, itt jó helyen jár.

A két szintes ház jelenleg magánszálláshelyként és természetközeli központként működik. 9 szobával, 3 fürdőszobával várja elvonulni vágyó vendégeit, azokat, akik éppen túráznak, kerékpároznak, digitális detoxot szeretnének tartani, az erdő szívében. Körülbelül 25-30 fő elszállásolására alkalmas. A relaxációt a pincében kialakított szauna és dézsa teszi teljessé, amely kiegészülhet az erdőben vezetett túrákkal, meditációval, jógázással. Az étkező, a nappali, a konyha közös helyiségek, itt további lehetőség nyílik a beszélgetésre. Az erdő közelsége lehetővé teszi a vadászházként való hasznosítást is.

Az udvaron található egy nagyobb melléképület, ahol haszonállatok, vagy lovak is tarthatók. Akár terápiás állatok lakhelyéül is szolgálhat, tovább emelve a természethez való visszatalálás élményét. De akár egy önellátó családi gazdaság is kialakítható a birtokon.

A Két Tölgy Vendégház jelenleg új tulajdonosát keresi. Amennyiben felkeltettük az érdeklődését az ingatlan iránt, keressen minket a hello@dandan.hu email címen.

Csorba Dániel egy videót is készített az ingatlanról, amely itt megtekinthető:
https://www.facebook.com/csorbade/videos/1214453996291194/

Amennyiben rendelkezel olyan kastéllyal, kúriával, villával, amit szeretnél bemutatni magazinunkban, vagy érdekelnek a weboldalon található ingatlanok, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot a hello@dandan.hu email címen.