A Pest vármegyei Solymáron található Nieger-Valkó kúria bemutatására esett a következő választásunk. Érdekességként megemlíthető, hogy a település már a bronzkorban, illetve a római korban is lakott volt, majd a török hódoltsági idők során elnéptelenedett, később pedig 1700-as évek elején német telepeseket, svábokat költöztettek ide. Itt állott egy vár is, amelyről történetek szóltak, de hosszú évszázadokkal ezelőtt a feledés homályába veszett.
A Nieger-Valkó kúria Solymár vasútállomása mellett áll, ma már sajnos elhagyatottan, életveszélyes állapotban. Pedig az eklektikus stílusú ingatlan valószínűleg az 1900-es évek első éveiben épülhetett. Építtetője Nieger Károly, aki eredetileg német származású festőművész volt, leginkább jelentős művészek képeinek replikáit készítette. 1895-ben költözött Solymárra, majd telket vásárolt és az általa megálmodott erőd szerű kúriát megépíttette. Igazán nagy feltűnést keltett a teraszaival, a lépcsőivel, illetve a vadregényes kertjével. Élete fordulatot vett, és eladta az ingatlant 1906-ban a Valkó családnak1.
Valkó László hivatalnok volt, mellette a szobrászat is érdekelte, ugyanúgy, mint szintén László nevű, kisebbik fiát. Ők a külső falakat díszítették domborművekkel, faragványokkal és faliszobrokkal. A nagyobbik Valkó fiú, Arisztid eredetileg jogász végzettségű volt, de nagyon foglalkoztatta a zeneművészet és a régészet is. A kúria kertje számos vaskori-, római-, és Mátyás korabeli leleteket rejtett. Ennek feltárása Arisztid nevéhez fűződik, aki a házuk egyik szobájában múzeumot is berendezett a tárgyakból. Az 1930-as évektől egészen haláláig, 1988-ig várta vasárnaponként a látogató csoportokat, és tartotta tárlatvezetéseit.
Arisztidnak volt egy sokkal nagyobb vágya is, amely a korábban említett solymári várhoz kapcsolódott. Szerette volna megtalálni, és feltárni a maradványait. A svábok által elnevezett Sloszpéeg – közismertebb nevén Mátyás-domb – igen árulkodó volt, ugyanis németül/svábul Várhegyet jelent2. Hiába próbált meggyőzni mindenkit, hogy a domb rejti az egykori várat, nem hittek neki. Egyedül, illetve édesapja segítségével kezdte el a feltárást, majd a leletek meglelésének hírére egyre többen csatlakoztak hozzá. 15 évig, tartott az ásatás, 1928 és 1943 között időt és energiát nem kímélve valósította meg vágyát. A különböző korokból származó leleteket a korábban említett magán múzeumában mutatta be az érdeklődő közönség számára. Halála után gyűjteménye a Magyar Nemzeti Múzeumba, illetve a Solymári Helytörténeti Társaság múzeumába került.
Arisztid halála után a Valkó család eladta a kúriát, amely az évtizedek alatt többször is gazdát cserélt. Kisebb-nagyobb átalakításokat végrehajtottak, de ezek inkább rontottak az összképen, mint javítottak volna. A felújításához egy olyan mecénásra lenne szükség, aki beleszeret az eklektikus épületbe, és erőforrásait nem kímélve új lapot nyit a kúria történetében.
