A gödreszentmártoni Szily-kastély

Utunk következő állomása a Baranya vármegyei Gödreszentmártonon, a főút mellett található Szily-kastély. A település történelme a középkorig nyúlik vissza, azonban a török hódoltság idején elnéptelenedett1. A kastély tulajdonosa a Szily család volt, az ő történetüket mutatjuk be ebben a cikkben.

A Szily család első Magyarországon letelepedett őse Szily Márton volt (1662-1724), aki édesapja elvesztése után, édesanyjával költözött Horvátországból Somogy vármegyébe2. Ifjú férfiként összeházasodott Frankovics Zsuzsannával, az ő házasságukból született Ádám (1716-1785), akinek vágya volt a Szily család birtokainak növelése. Mindent meg is tett ennek érdekében, sikerült feljutnia a jómódú középnemességbe, azonban nem sikerült itt megmaradnia. A birtokszerzés nem várt fordulatot vett, és az ősi Szily birtokokat is elvesztette.

Ádám néhány generációval későbbi leszármazottja Szily László, aki 1878 és 1887 között háromszor volt országgyűlési képviselő, majd 2 évvel később alispánná választották. A gödreszentmártoni kastélyt 1875-ben ő vásárolta meg feleségével, Jeszenszky Ilonával közösen; ekkor került a birtok a Szily család tulajdonába3. Források szerint előző tulajdonosa Petrovszky József volt, aki III. Károly királytól kapta 1735-ben. A megvásárlás adósságba sodorta Szily-éket, amelynek kiegyenlítésére elkezdte értékesíteni a birtokhoz tartozó erdő fáit, ahol aztán szántót létesített. Érdemben ez sem segített, így a területet kisebb részekre felosztotta, és kisbérlőknek adta el, 10 évnyi bérletfizetésért cserébe.

László és Ilona házasságából 5 gyermek érte meg a felnőtt kort: Borbála, Tamás, Pongrác, Ádám András Antal. A gödreszentmártoni birtok vezetését Tamás vette át, aki mezőgazdasági akadémiát végzett Mosonmagyaróváron. Abban az időben ez volt az első és egyetlen hazai agrárfelsőoktatási képzés. Világjáró volt, aki tanulmányúton járt például Németországban, Franciaországban, Olaszországban és Belgiumban is. Számtalan élménnyel és tapasztalattal érkezett haza. Szakmai tudására alapozva kérték fel állattenyésztési felügyelővé később tejgazdasági felügyelővé. 1910-ben főispánnak nevezték ki, (anyai dédapja, Siskovics József, nagyapja Jeszenszky Ferenc és édesapja Szily László egyaránt alispáni feladatokat látott el). Főispánként kiemelt feladatként kezelte a vármegyei mezőgazdaság erősítését, a tejtermelő szarvasmarha tenyésztést, a bortermelést, a közoktatást és az ipart is. A tisztséget 1917-ig, a Tisza kormány bukásáig látta el, ekkor mondott le.

Családi vonalra rátérve, Szily Tamás Somssich Máriát vette feleségül, egy fiú gyermekük született, Márton. Ő volt Gödreszentmárton utolsó földbirtokosa. A Szily család emlékét őrzi a településen a Szent Kereszt Szily-Kápolna is.

A kastély vélhetően az 1860-as években épült, a jelenlegi ingatlan ennek átalakításából születhetett. Ami bizonyos, hogy az 1864 évi térképen már a kastélyt és a hozzá tartozó parkot is jelölték4. A kétszintes épület egy alagsorból, illetve egy földszintből áll, amely összesen közel 1000 m2-es. Több melléképület is található a birtokon. Parkja védett, vadgesztenyéket, 16 féle juhart, és lucfenyőket találhatunk itt5.

Sajnos ez a kastély is, mikor elvesztette magántulajdon jellegét állami tulajdonba került, amely elindította a hanyatlás útján. Először posta működöt benne, majd iskola, 1965-től pedig idősek ellátására szakosodott szociális intézmény, ahol körülbelül 60 idős ember élt. Ezt követően a TSZ irodája működött itt, évekkel később került ismét magántulajdonba. Azóta megállt itt az idő. Érdemi fejlesztés, állagmegóvás nem valósult meg, ami tovább ront a kastély állapotán. Bízunk benne, hogy hamarosan megtalálja új gazdája, aki beleszeret és méltó módon felújítja, hogy méltó módon ragyoghasson.

Amennyiben rendelkezel olyan kastéllyal, kúriával, villával, amit szeretnél bemutatni magazinunkban, vagy érdekelnek a weboldalon található ingatlanok, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot a hello@dandan.hu email címen.