Majki remeteség – ahol a csend és a zaj találkozik

A 6. számú cellaházban reggel 3 óra 30 perc van, és ébredezik a klauzúra lakója, mert hajnali 4 órakor már elkezdi az imádságot1, a saját kápolnájában. Imádkozik önmagáért és másokért is, naponta akár 8 órán keresztül. Lakóegysége előszobából, lakószobából, kápolnából, műhelyből és fáskamrából áll. Mikor szünetet tart, akkor a magas, magányt biztosító falak közötti kertjét műveli, vagy főz, esetleg farag, vagy javítási munkálatokat végez a többi 16 remetének; illetve szabadidejében olvas, ír. Remeteként élnek, némaságot fogadtak. Évente csupán 2 alkalommal, 3-3 napra engedélyezték az elöljárók a szóbeli kommunikációt2. Az ima mondása kivételt képezett a némaság alól.

A majki remeték mindennapjait leíró kis történet 1736 és 1782 közötti időszakban volt igaz. Ha visszatekintünk a rend megalakulására, akkor a 11. századig kell visszautaznunk az időben. Szent Romuald egy ravennai (Olaszország) hercegi család gyermeke volt, aki szeretett bálakra járni, vadászatokon részt venni és élni a huszonévesek felhőtlen mindennapjait. Azonban szemtanúja volt annak, hogy apja egy párbajban végzett az egyik családtagjukkal3. Ekkor megváltozott benne minden, amit korábban gondolt az életről, és elvonult egy bencés kolostorba vezekelni. Évtizedeken keresztül nem talált békére, idős korában azonban álmot látott. Fehér ruhás szerzetesek jelentek meg előtte, akik létrán haladtak a menny felé. A legenda szerint ez motiválta arra, hogy megalapítsa a kamalduli rendet. Külső megjelenésükre a fehér ruha, a kopasz (borotvált) fej és a hosszú szakáll volt jellemző. 3 év tanulás után szentelték őket pappá, és fogadtak örök némaságot.

1733-ban Esterházy József felajánlotta a Majk környéki birtokait, az 1200 holdas pusztát, tavakat, malmokat a remeteség megalapításához. Az épület megtervezésével Franz Aton Pilgramot, a neves osztrák építészt bízta meg, aki a barokk építészeti stílust képviselte. Eredetileg 20 cellaházat tervezett, azonban csak 17 valósult meg belőle. Az 1753-ban került sor az alapkő letételére, amely mellé a hallgatás szimbólumaként egy halat is elhelyeztek. Az építkezéshez szükséges pénzt a magyar arisztokraták adományai jelentették, ennek állít emléket a házak főhomlokzatain elhelyezett családi címerek4. 1745 és 1752 között épült fel a Foresteria, amelyben a vendégszobák, illetve a szerzetesek közös helyiségei, például a konyha, a könyvtár és a borbélyszoba kaptak helyet. 1753 és 1770 között pedig a templom épült fel, ahol együtt miséztek a remeték. A templomtoronyból csodás kilátás nyílik a tájra és a Vértesre.

1782-ben II. József császár feloszlatta a császárság és a királyság határain belül működő rendek nagy részét, ennek esett áldozatául a kamalduli rend is5. 11 felszentelt atya, vagyis páter és 4 szerzetes, fráter élt akkor a remeteségben, egy részük Magyarországon maradt, a többiek pedig Olaszországba költöztek. 1784-re teljesen üressé vált a birtok, csak a malomban dolgozók maradtak. 1806-ban Esterházy Károly megvásárolta a birtokot és bérbe adta a posztógyárnak. Az 1860-as évektől kezdve az Esterházy család vadászkastélyként használta a birtok épületeit. A II. világháború után kórházként üzemelt, majd középiskola, kollégium működött a helyén. Utolsó tulajdonosai Esterházy Péter (író) nagyszülei voltak, Esterházy Móric (aki rövid ideig miniszterelnök is volt) és felesége, Károlyi Margit grófnő, aki 1975-ig élt itt, bár már nem a vadászkastélyban, hanem férje menekülése után az egyik cellaházba költözött6.

2001-ben került a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft-hez (NÖF), ők kezdték el rekonstruálni az épületeket. A majki remeteség 2022-től várja ismét a látogatókat a régi fénykorát idézve. A tó, az erdő és a patak ölelésében igazi kuriózumnak számító műemlékegyüttest csodálhatnak meg az érdeklődők. A főkapun a következő mondat áll latinul: „Távol legyen ezen szent magány kapujától a csendzavaró, mert Istennek szentelt serege gyűlöli a zajt.” Napjainkban a remeteség csendje találkozik az érdeklődő látogatók zajával, viszont ez az ára annak, hogy betekinthetünk egy ma már csak 40 helyszínen működő némaságot fogadó rend (múltbeli) működésébe.

Amennyiben rendelkezel olyan kastéllyal, kúriával, villával, amit szeretnél bemutatni magazinunkban, vagy érdekelnek a weboldalon található ingatlanok, akkor vedd fel velünk a kapcsolatot!